2014. április 28., hétfő

csavart swaris füli

Valahol a neten barangoltam az ősidőkben (tavaly) és találtam ezt a mintát. Olyan egyszerű, hogy már fáj :) Azóta már több színben is elkészült, de csak erről van fénykép:


2014. április 17., csütörtök

Számvetés, és Hugi ballagási rocker karkötője

Kedves ide látogatók! (ha még vannak egyáltalán)
Az utóbbi fél-1 évem sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztem, és a gyöngyözésre sem maradt időm, ezért a posztok is elmaratak.

Meg aztán köztudottan lusta vagyok dolgokhoz amiket nem szívesen csinálok, és ilyen az ékszerjavítás, mármint az a fajta amit kínaiban vettek 200-ért, és azt várják, hogy majd csodát teszek.. szóval húzom amíg lehet, de így meg nem akarok nekiállni másnak, mert milyen már, hogy gyártom a szépségeket, közbe meg még mindig nincs kész a defektes micsoda. szóval nem haladtam semmire, de jelentem, túltettem magam mindenféle frusztrációmon az olcsó gagyi ékszerek táján, és most már újult erővel vetem bele magam a gyöngyözésbe (mármint ahogy a házvásárlás-építés engedi, és lehet majd erről is írok néha - megjegyzés: a bankok a sátán gyermekei).

De azért volt pár megrendelésem is, meg régebbiek amiket még nem mutattam meg, szóval a héten várható pár dolog :)

Addigis, aki még ide látogat, ízelítőnek húgocskám ballagási ajándéka:


Spike gyöngyökből, nagyon űber-brutál cucc, majd még tervezek hozzá gyűrűt is, csak hát Húgocskám harcias természetét ismerve nem kapott hozzá gyűrűt, nem akartam hogy az új suliba egyből a sürgősségire küldjön valakit :)

Közben volt még 1 költözés, amihez kapcsolódóan kis családunk is bővült egy kisebb és egy nagyobb szőrös disznóval, mutatom:
Lédy
Cicmic


Cicmicről sajnos képek alapján senki se hiszi el, hogy űbercuki, mert haragszik a fényképezőre, úgyhogy még ez a legjobb kép róla. az átlag az ilyen:
Na ugye. A barátnőm egyszerűen csak "baltás gyilkosnak" hívja... Hát ez van. Pedig tényleg egy tünemény! 

Eltértem a tárgytól, és egy kicsit hosszú is lett a bejegyzés, a türelmesebbeknek köszönöm, hogy végigolvasták, és hamarosan újra jelentkezem, újabb ékszerekkel és állatképekkel, mert belőlük sose elég :) !